Járműbérlés egyszerűen

Füstölgő villany-BMW

Vízbe fojtották

A villanyautók terjedésének egyik kellemetlen problémája, hogy az óriási, sokcellás akkumulátor-csomagok zárlata esetén előfordulhat olyan tűz, amelynek az oltása akár napokat is igénybe vehet. Ám úgy néz ki, Hollandiában erre is lett megoldás.

A Közép- és Nyugat-Brabanti Tűzoltóság facebook-posztja szerint egy kereskedésben álló BMW i8-ashoz riasztották őket, amely váratlanul füstölni kezdett. Az épületből hamar kitolták az autót, aztán, mivel elektromos a hajtása – pontosabban hibrid, de gyanús, hogy az elektromos rész okozta a problémát – nem a hagyományos módon kezdték oltani, hanem behelyezték egy konténernyi vízbe, amely teljesen ellepte. Ott is marad legalább 24 órát.

Nyilván abban bíznak, hogy ennyi idő alatt minden kellőképp lehül, hogy aztán az autót szétszedve megtalálják és elhárítsák a tüzet okozó problémát, bár nem egyértelmű, ugyanezzel nem okozhatnak-e még komolyabb zárlatot.

Korábbról mindenesetre ismerünk olyan esetet, amikor egy Tesla akkumulátora három nap után is újra meg újra kigyulladt – ebből kiindulva a fürdőztetés ötlete akár indokoltnak is tűnhet. A lényeg, hogy ez is olyan nem várt mellékhatás, amire még nem igazán dolgoztak ki mindenki által elfogadott megoldást, így most épp egyfajta evolúció tanúi lehetünk.

 

Bérelj elektromos személyautót a Renteasy.hu oldaon.


Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2019.03.28. / Forrás: totalcar.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép