Járműbérlés egyszerűen

Toyota minőség ?!!

999 999 km-nél kiakadt az Avensis órája

A Toyota Deutschland első ízben rendezett márkatalálkozót azoknak a tulajdonosoknak, akik extrém futásteljesítménnyel büszkélkedhetnek – a belépő kétszázezer kilométer volt, de a harminc résztvevő többsége ennél jóval többet, akár hatszázezer kilométert tett meg autójával. Mindegyikük teljesítményén túlmutat azonban egy Avensis, amelybe 2001 óta több mint egymillió kilométert tekert bele tulajdonosa – méghozzá fődarab-csere nélkül!

Az ezüstszürke fényezésű Toyota Avensis kombiban az eredeti motor és sebességváltó dolgozik, de a generátort sem kellett cserélni. Összesen 67 alkalommal járt a a berlini Motor Company Toyota márkakereskedés szervizében az autó, hiszen a tulajdonos egyszer sem mulasztotta el a 15 ezer kilométerenként előírt karbantartást – az autó a mai napig 1 millió 13 ezer 510 kilométert tett meg! A kilométer-számláló998 ezer kilométer után megállt, ez után akkurátusan vezetett menetnapló alapján követik a futásteljesítményt. Az autó egyébként kiemelt helyen áll a berlini márkakereskedésben.

„Bensőségesen ismerjük az autót” – árulta el Benjamin Hain, a kereskedés munkatársa a kölni márkatalálkozón. „Minden egyes kilométert »lábbal taposott bele« az autóba a gazdája, hiszen nincs tempomat az autóban. Az Avensis legkiválóbb állapotban lévő alkatrésze egyébként a hátsó üléssor, mivel azt a 17 év és egymillió kilométer alatt soha senki nem használta.”

 

Bérelj te is Megbízható Toyota személyautót oldalunkon!

Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2019.01.03. / Forrás: automotor.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép