Járműbérlés egyszerűen

Kis Porsche-SUV

Ráncfelvarrt

Bár két éve már megejtettek rajta egy apró frissítést, az idén négyéves Macan megkapta a menetrendszerinti, félidei ráncfelvarrást. Kínában mutatta be a Porsche a faceliftes crossover SUV-ját, amiből egyelőre nincs dízel, és könnyen lehet, hogy nem is lesz.

2014-ben jött ki a Porsche a Macannal, egy Cayenne alá pozicionált kis városi terepjáróval, ami egész bejött a piacnak: négy év alatt 350 ezer fogyott belőle, minden harmadikat Kínában vették. Érthető tehát, hogy a németek a kínai piacnak tettek egy gesztust, amikor szerdán Sanghajban megmutatták a világnak a ráncfelvarrt új Macant.

Vannak ilyenkor kötelező újítások, mint a négy új szín és az új felniszettek, de dolgoztak a belsőn is. Innentől egy tizenegy colos központi kijelző uralja a belteret a Macanban, és ha már azt megnyújtották, átalakították körülötte a szellőzőket is. Jöttek be még olyan extrák, mint az új GT sportkormány és egy levegőminőséget javító ionizátor, meg persze okosodtak a vezetést segítő rendszerek, például a 60 km/h-ig, azaz dugóban is használható asszisztens, ami nem csak a távolságot tartja, de kormányoz is.

Bérelj te is Porsche utcai SUV .-ot a  Renteasy.hu oldalon keresztül.


Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2018.07.26. / Forrás: totalcar.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép