Járműbérlés egyszerűen

Az Aston Martinok új csúcsa

DBS Superleggera

Rövid ideig számított a DB11 AMR a brit sportkocsigyártó legerősebb típusának: most itt egy még erősebb variáció ugyanabból az autóból, sokkal nagyobbra tátott szájjal.A két dolog összefügg: az AMG-féle 5,2 literes, V12-es turbómotorból a Superfastba egy 715 lóerős és 900 Nm csúcsnyomatékú változatot építenek, ám a plusz lóerők ára a nagyobb hőtermelés, emiatt pedig szükség volt a nagyobb hűtőrácsra. Ez most már a lökhárító aljáig ér, ami valamelyest változtat a sportkocsi jellegén, de azért felismerhető, hogy a DB11-re építkeztek itt is.
A teljesítmény növelés mellett rövidítettek a hajtás áttételezésén is, a differenciálmű 2,7 helyett 2,9-es lassító áttételt kapott, ami hozzájárul a gyorsulási idő további csökkenéséhez: a DBS Superleggera 3,4 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h-ra, és 6,4 másodperc alatt eléri a 200 km/h-t.A Superleggera – ami olaszul szuperkönnyűt jelent – elég félrevezető elnevezés: kevés dolog áll messzebb attól, hogy könnyednek tűnjön, mint épp ez a sportautó, a maga 1693 kilós üres tömegével, bár tényleg kevésbé ólomsúlyú, mint az eddig gyártott DB11-esek, amelyek közül a V12-es közel két tonnás, de a V8-as is 1860 kilót nyom. A hiányzó tömeget leszorítóerővel pótolja az új csúcsmodell: sikerült 700-ról 1800 N-ra emelni a végsebességnél az autóra ható leszorítóerőt.
A többlet-teljesítményért természetesen magasabb árat is kérnek: egy DBS Superleggera 225 ezer angol fontért – majdnem 84 millió forintért – vihető haza, azaz bő ötvenezer fonttal drágább, mint a DB11 AMR.
Bérelj te is Aston Martin Sportautót a Renteasy.hu oldalról.

Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2018.06.27. / Forrás: totalcar.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép