Járműbérlés egyszerűen

Audi RS5 Sportback

4 másodpercen belül százon

Igazi családi sportkocsinak tűnik az Audi legújabb típusa, amelyet New Yorkban mutattak be a nagyközönségnek. Műszakilag lényegében ugyanaz, mint a kétajtós RS5-ös, az egyetlen érdemi különbség a nagyobb, ötajtós Sportback karosszéria.
Ettől persze egész más lesz a célközönség is: míg a kupé kifejezetten magamutogató műfaj, a Sportback azoknak készül, akik amellett, hogy néha szeretnének eszetlenül gyorsan közlekedni, alapvetően felelősségteljes apuka- vagy anyukaszerepben is helyt kell, hogy álljanak.
Az autó megoldásai teljesen azonosak a kupéból ismertekkel: a 2,9 literes, turbós V6-os motor 450 lóerő és 600 Nm leadására képes, nyolcfokozatú automata váltón és állandó összkerék-hajtáson keresztül mozgatja az autót, a hátsó kerekekre pedig a nyomaték 60%-a jut. Ez arra elegendő, hogy az 1,85 tonnás ötajtóst 3,9 másodperc alatt gyorsítsa százra, azaz ez a családi ötajtós gyorsulásban lenyom egy korai Lamborghini Gallardót. A végsebességet természetesen elektronikusan korlátozták a gyáriak, de már nem 250, hanem 280 km/h-ban, ahogy manapság a legsportosabb Audikban szokás.
Az egészben nyilván az a legvonzóbb, hogy a sportkocsi-alázás lehetősége mellé teljes értékű, ötszemélyes családi autót kap majd a vásárló, 480 literes csomagtartóval. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezért pontosan mennyit kérnek majd, de a német szaksajtó becslése alapján valamivel drágább lesz, mint az RS5 kupé, olyan 90 ezer euró – 28 millió forint – körüli induló árra számítanak.
Bérelj Audi A5 személyautót, és éld át a sportos elegancia világát.

Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2018.03.28. / Forrás: totalcar.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép