Járműbérlés egyszerűen

Nem jut mindenkinek kártérítés.

A liverpooli tűz után!

A hatályos brit jogszabályok szerint a kötelező biztosítás anyagi kár esetén 1 millió fontig fizet – Liverpoolban ennek sokszorosa a kárérték.

A tavalyi év utolsó napján történt Liverpoolban a parkolóház-tűz, amelyben a 2007-ben felépített hétemeletes létesítmény teljes egészében elégett, a becslések szerint ezer autó lehetett az 1400-as kapacitású létesítményben, és maga az épület is olyan károkat szenvedett, hogy azt le kell bontani és újat kell építeni helyette – az épület közepén leomlottak az emeletek, és több helyen is eltűnt a beton és csak a vasháló maradt meg a födémből.

Egy Land Rover motortere gyulladt ki ismeretlen okból. Az első riasztást követően 8 perccel a Merseyside Fire and Rescue Service tűzoltóság már 12 autóval a helyszínen volt, de nem tudták megakadályozni a lángok továbbterjedését – később még további 9 egység csatlakozott hozzájuk. A 800-1000 °C-os hő miatt az égő autók üzemanyagtartálya kihasadt, a szétfolyó üzemanyag pedig tovább szította a lángokat.

Az is nagy eredmény, hogy sikerült megakadályozni a haláleseteket, pár könnyebb sérülés történt, és hat kutyát mentettek ki a tűzoltók, illetve sikerült megakadályozni a lángok továbbterjedését a szomszédos lakóházakra, szállodára és Echo Arena nevű rendezvényhelyszínre. Utóbbiban a Liverpool International Horse Show nevű programot tartották, amelyre mintegy 4000 ember érkezett; a legtöbben a parkolóházban tették le autójukat, ami a hivatalos parkolója – volt – az Echo Arenának.

Nekik azzal a rossz hírrel indul majd az új év, hogy ha csak nincs casco-juk, nem számíthatnak kártérítésre. Az érvényes brit jogszabályok szerint anyagi kár esetén 1 millió font a kifizetési felső határ (ettől felfelé el lehet térni, ha valaki netán több pénzt akar fizetni biztosításra – nem jellemző), márpedig a kárösszeg ennek sokszorosa. Óvatosan 10 ezer fontos értékkel számolva csak az autók ára 10 millió font, és akkor még ott van a 7 emeletes parkolóház lebontásának és újjáépítésének költsége. A város, azaz Liverpool tulajdona az épület, egyelőre nem tudni, volt-e külön biztosítás rá.


Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2018.01.03. / Forrás: automotor.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!
© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-43Handmade by: AppublicLap tetejéreOldaltérkép