Járműbérlés egyszerűen

Itt a legújabb Jeep Wrangler

legenda

A Wrangler tulajdonképp az ős-Jeep szellemi utódja – olyan legenda, amelynek a koncepcióján a márka egyetlen eddigi tulajdonosa sem mert változtatni. A Fiat vezetés sem: az új generáció első ránézésre alig különbözik az elődjétől, csak a részletek változtak pontosan annyit, hogy a szemlélőben felmerüljön a gyanú, hogy ez nem pontosan ugyanaz az autó, amelyet eddig kínált a Jeep.
A formatervezők persze megtették, amit ilyen szűk keretek közt megtehettek. Változtattak például a hűtőmaszkon: az új szélesebb hűtőnyílásokat kapott – a két szélsőbe bele is érnek a modern belső felépítésű, de hagyománytisztelő módon kör alakú fényszórók – és az egész frontlemez domborítása más. Szintén új megoldás, hogy a sárvédőkbe integrálták a LED-es irányjelzőket, de változtattak az ablakkeretek kialakításán, újdonság a sárvédőívek fényezetlen műanyag pereme, vagy a motorház oldalán a szellőzőnyílások. Csupa apró változtatás, ahhoz együtt sem elegendőek, hogy elrontsák a jellegzetes Wrangler-karaktert, de ahhoz igen, hogy jelezzék, ez itt már az új modell
A típus jellegzetes műszaki megoldásai sem változtak, maradt a létra-alváz és a merev tengelyek, amelyek biztosítják a típus jó terepjáró képességeit, de a váz és a karosszéria az alumínium-paneleknek köszönhetően mintegy 90 kilogrammal könnyebb lett, és egyben sikerült merevebbé is tenni a járművet. A motorválaszték egyelőre kéttagú. Az alapváltozatokba 2 literes, négyhengeres, 270 lóerős turbós benzinmotor kerül, méghozzá 48 voltos hibrid rendszerrel kombinálva. A drágább változatokba a 3,6 literes Pentastar V6-ost építik, 285 lóerős csúcsteljesítménnyel, igény szerint hatsebességes kézi, vagy nyolcfokozatú automata váltóval kombinálva. Természetesen ez a Wrangler is hátsó- vagy összkerék-hajtással készül majd, akárcsak az elődei. Későbbiekben várható egy dízelmotoros változat is, 3 literes motorral, bár erről egyelőre nem közöltek részleteket.
Ismét bebizonyosodott, hogy a Fiat-Chrysler nem akar forradalmat a Jeepnél: a Compasshoz és a Grand Cherokee-hez hasonlóan az új Wrangler is afféle evolúciós modell, amely elsősorban a régi vásárlók biztos megtartására lehet elég, de mivel a Jeep jelenleg az FCA egyik legfontosabb bevételi forrása, ez nem is csoda. A Wrangler új változatát jövő januárban kezdik forgalmazni Észak-Amerikában, az európai premier viszont későbbre várható.

Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2017.12.04. / Forrás: totalcar.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-43Handmade by: AppublicLap tetejéreOldaltérkép