Járműbérlés egyszerűen

A7: még mindig a legszebb Audi?

Az új A7-est látva egyértelmű.

Ismét tanúi lehetünk annak, ahogy a német luxusmárka tervezői valami újat készítenek, lehetőleg úgy, hogy ez senkinek ne tűnjön fel. Az új A7-est látva egyértelmű, hogy egy A7-est látunk, de hogy ez már a második generáció, az leginkább a részletekből derül ki.
Pedig ez nem valami spórolásból elkövetett modellfrissítés. Újak a műszaki alapok, az A8-asból már ismert, vegyes építésű MLB Evo padlólemezre váltottak itt is. Alaposabban megnézve a képeket már egyértelmű, hogy egy közös lemezdarabka nem maradat. Az új A7 tetővonala laposabb ívű, az ablak sziluettje kecsesebb, a túlnyúlásai rövidebbek. Ez egy másik autó, de ezt első pillantásra inkább csak érezni lehet mint biztosan tudni. Az orr-rész persze markánsan új, de csak azért, mert ez az egységes hatszög-hűtőmaszk lényegében kötelező eleme minden új Audinak. A legmarkánsabban az autó hátulján látszik a változtatás szándéka: az egymással középen összekötött, befele keskenyedő hátsó lámpákhoz hasonlót eddig nemigen láttunk az Audi kínálatban – inkább a Lexus IS jut róluk az ember eszébe. Az összhatás mindezzel együtt még mindig a legerőteljesebb az Audik között: az új A7 is igazán látványos darab, sokkal inkább, mint akár az A6-os, akár az A8-as.
Az A7 természetesen megkapja az A8 lényeges műszaki újításait. Az összes hagyományos műszert és a legtöbb nyomógombot három képernyő váltja ki itt is, és az A8 vezetés-segítő rendszereit is bevetik az óriás-kupéban. Háromféle csomagot kínálnak majd az autóhoz Park, City és Tour néven: az első automata parkolást, a második városi, a harmadik városon kívüli vezetési segítséget ígér. Aki mindhármat beszerzi, az összesen 39 kisebb-nagyobb vezetést segítő rendszert kap az autójába.

Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2017.10.24. / Forrás: totalcar.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép