Járműbérlés egyszerűen

Átdolgozzák a Mercedes óriás-kétajtósait

Kívülről alig változnak az S Coupé és Cabriolet típusok.

Ha volt autó, amely nem igazán szorult rá a frissítésre a Mercedes kínálatában, akkor ez az. Az S Coupé és Cabriolet ennek ellenére átesett a kötelező ráncfelvarráson, ami elsősorban néhány részletmegoldáson látszik. Igazítottak a hűtőrács dekorációján, és a lökhárító légbeömlőin, de csak az AMG változatoknál látványos a változás, ahol az AMG GTfüggőleges rácsozatú, Panamericana fantázianevű hűtőrácsot használják a frissítés után.

Jelentősebb a motorpaletta változása. A Mercedes kidobta minden korábbi V8-as motorját. A polgári változatokban a 4,7 literes helyére 4 literes biturbó V8-as kerül, ami nem jelent teljesítménycsökkenést, sőt: a régi motor 455 lóerős volt, az új viszont 469 lovas. Talán ezért is döntöttek úgy, hogy ezek a változatok mostantól az S500 helyett az S560 típusjelzést viselik.

Ugyanígy leváltják a 63 AMG változat 5,5 literes nyolchengeresét: itt is négyliteres az új motor, és itt sem gyengébb: 584 helyett 612 lóerős. Ezzel az S Coupé nyolchengeres sportváltozata 3,4 másodperc alatt érheti el a százas tempót – nem kis részben az összkerék-hajtásnak és a 9 fokozatú automata váltónak köszönhetően – a végsebessége pedig 300 km/h. Így most már egyértelműen ez a durvább AMG változat, a V12-es S65 AMG Coupé alig erősebb – maradt a 630 lóerő csúcsteljesítmény – viszont lomhábban gyorsul, és a nagyobb motor miatt valószínűleg az úttartása sem olyan jó. Így csak presztízs-szempontok állnak a megvásárlása mellett, bár ha jobban meggondoljuk, ez az egész S osztály kínálatra igaz.

Bérelj te is Mercedest Magyarország legnagyobb bérjármű kínálatából.


Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2017.09.05. / Forrás: totalcar.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép