Járműbérlés egyszerűen

Elképesztően drágák lesznek a teljesen önvezető autók

A Mercedes szerint a kormány és pedál nélküli autókért a kezdeti időkben nagyon komoly összegeket kell majd fizetni.

Ola Källenius, a Mercedes kutatási és fejlesztési részlegének a vezetője elárulta, hogy a nemrégiben ráncfelvarrt, 2018-as évjáratú S-osztály Level 2-es önvezetésre képes, azonban ha kivennék belőle a különböző tiltásokat, akkor sok tekintetben Level 3-as autonómiára is képes lenne. Megjegyzendő, hogy az Audi által néhány hete bejelentett újgenerációs A8-as luxusautó már alaphelyzetben Level 3-as önvezető technológiát vonultat fel.

Emberünk elmondta, hogy a Mercedes fejlesztői már javában dolgoznak egy valódi Level 3-as megoldáson, azonban megjegyzendő, hogy e tekintetben még nincs kész teljesen a jogi szabályozás. A legmagasabb szintű, Level 4-es és Level 5-ös technológiáról Källenius azt nyilatkozta, hogy "elképesztően drága" lesz.

A kamerákra, radarokra és lézeres radarokra épülő Level 4-es és Level 5-ös, lényegében kormány és pedálok nélküli önvezető autók felára a több tízezer dollárt is elérheti majd akkor, amikor a technológia érett lesz a sorozatgyártásra. Källenius elmondta, hogy a Mercedes ezen új technológiát egyelőre elsősorban a taxikban történő felhasználásra fejleszti.

Nálunk már bérelhető a Tesla S Modell, ami akár teljesen önvezérlő módba kapcsolható.

Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2017.08.02. / Forrás: hvg.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép