Járműbérlés egyszerűen

Vége az elektromos autók ingyen töltésének.

A fizetős szolgáltatást szabályozó kormányrendelet hamarosan hatályba lép, de a töltőkön például még nincs is számláló, pedig az kell majd.

Június 29-én, a Magyar Közlöny 2017. évi 104. számában megjelent az elektromosautó-töltő infrastruktúra üzemeltetésében érdekelt vállalkozások által régóta várt kormányrendelet, ami rendelkezik „az elektromos gépjárműtöltési szolgáltatás egyes kérdéseiről” – írja villanyautosok.hu.

A június közepén hatályba lépett rendelet értelmében elektromos meghajtású járműnek számít minden tisztán elektromos, és plugin hibrid, illetve hatótávnövelt jármű – tehát minden gépjármű, amely igénybe tudja venni a töltési infrastruktúrát.

A fizetős rendszerre való átállás fő gátja ugyanakkor a Világgazdaságinformációi szerint az, hogy az országban az ingyenesen szolgáltató áramtöltők egyelőre nincsenek felszerelve a számlázáshoz szükséges modullal, márpedig ezek pótlása jelentős ráfordítással jár. Ráadásul az autósok számára egyelőre vonzóbb az akkumulátort jobban kímélő, lassú házi töltés, az utcai gyorstöltők pedig még nem elég gyorsak.

A szolgáltatónak meg kell határoznia azt a türelmi időt (percben), ameddig az autó a töltés után még a töltőnél tartózkodhat. Az árképzésnek észszerűnek, könnyen és egyértelműen összehasonlíthatónak, átláthatónak és megkülönböztetéstől mentesnek kell lennie. Az eseti alapon történő töltés egység­ára lehet időalapú (forint/perc) vagy kapacitásalapú (forint/kilowattóra), de másmilyen is, ha a meghatározása megfelel az előbbi feltételeknek.

Normál teljesítményű töltőnek számít minden töltő 22 kW teljesítményig, míg afölött minden töltőt nagy teljesítményű. A nyilvános töltőpontoknak normál teljesítmény esetén legalább 1 db EN 62196-2 szabvány szerinti Type 2 típusú töltőcsatlakozóval kell rendelkezniük (nem egyértelmű, hogy kábel végére tett csatlakozóról, vagy töltőházon lévő aljzatról van szó; a megjelölt szabvány mindkettőt ismeri), míg nagy teljesítményű töltőnél legalább 1 db EN-62196-3 szabvány szerinti CCS-Type 2 (Combo 2) típusú töltőcsatlakozó az előírás. Ez utóbbi kitétel miatt a Nissan által eddig telepített, csak a CHAdeMO szabványt támogató, az ország átjárhatóságát jelenleg szinte egymagukban biztosító töltők a rendelet hatálybalépésétől nem számítanak nyilvános elektromos töltőpontnak

Bérelj te is elektromos autót oldalunkon kersztűl.

Szerző: RentEasy Iroda / 2017.07.04. / Forrás: hvg.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép