Sokat hallottunk már az új Polóról, de a Volkswagen most megejtette a hivatalos világpremiert, így nincs több titok, ami számokkal leírható, képeken megmutatható, azt nyilvánosságra hozták az új típusról.
Eddig elég markáns méretkülönbség volt a Polo és a Golf között – elsősorban azt lehetett érezni, hogy a Polo 12 centivel keskenyebb – így viszonylagos rövidsége ellenére egyértelműen a Golf játszotta a kínálatban a családi autó szerepét. Ám az új, MQB A0 platformra épített Polóval ezek a különbségek elmosódni látszanak. Az újdonság ugyan nem hosszú – 4,05 méter, azaz bő húsz centivel rövidebb a Golfnál, viszont a szélessége 1,75 méterre nőtt, azaz már csak öt centi választja el a Golftól, 1,44 méter magas, a tengelytávja pedig 2,56 méter, azaz itt is hat centire csökkent az eltérés. A növekedés a csomagtér méretét nézve igazán látványos: 280 helyett 351 liter az üreg alapmérete, ami csak 29-cel marad el a Golf csomagtartó-méretétől. Ezek alapján azt mondanánk, a Polo simán átvehetné a húzómodell szerepét a VW palettáján.
A forma láttán az az érzésünk, ezt a Volkswagennél is sejtették: míg az előző Polo pályafutása elején egész újszerűnek hatott (legalábbis ameddig rá nem feszítették az orrát a márka összes többi modelljére, a Phaetonig bezárólag) – addig a most bemutatott változaton már most sem látszik semmi, amiben elakadna a tekintetünk. Egy konfekció Volkswagen ötajtós, amibe aligha szeret majd bele a vevői zöme, viszont az messziről látszik, hogy melyik márka terméke, és biztosan nem veri ki a biztosítékot senkinél szélsőséges furcsaságaival, ami – ahogy többször bebizonyosodott már – a legjobb megközelítés, ha egy gyártó a lehető legnagyobb vásárlóbázist szeretné megszólítani.
A műszaki tartalom természetesen szabványos, ahogy minden Volkswagenben. A motorpaletta ezres háromhengeres benzinesekkel indul: a fapados kivitelbe 65 lóerős szívó változatot építenek, ami nem ígér többet, csak a haladás képességét, turbóval viszont 115 lóerős lesz ugyanez a blokk. Ezen kívül lesz még kétféle négyhengeres, a vadiúj 1,5 literes 150 lóerővel, illetve egy kétliteres, 200 lóerős, amely a GTI változatba kerül. Igen, ezúttal nem kell várnunk a sportos kivitelre, az első pillanattól kezdve kapható lesz. Dízelmotorból kétféle lesz, mindkettő 1,6 literes négyhengeres, a gyengébb 80, az erősebb 95 lóerős. Ezeken felül készül sűrített földgázos TGI változat is, az ezres háromhengeres átdolgozott változata, amely 90 lóerős lesz.
Bérelj a renteasy.hu oldalon keresztűl az összes járműtípust megtaláljátok.
Szerző: RentEasy Iroda / 2017.06.16. / Forrás: totalcar.hu
Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!