Járműbérlés egyszerűen

A Nissan legyőzheti a Teslát.

A világ legnagyobb darabszámban értékesített elektromos autójából, a Nissan Leafből szeptemberben érkezik az új modell, és végre akkorát fejlődik majd, hogy a Tesla komoly riválisává válik.

Kétségtelen, hogy jelenleg a Tesla az a cég, amelyikről a legtöbb szó esik, ha elektromos autóról beszél az ember. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyeduralkodók lennének. Olyannyira nem, hogy a világ legnagyobb darabszámban értékesített elektromos autóját éppenséggel a Nissan gyártja. A Leaf az elmúlt években többször is átesett már ráncfelvarráson – a legutóbbi modellt teszteltük is, itt lehet olvasni róla –, de hatótávolság tekintetében még mindig a Tesla mögött kocognak. A jelek szerint azonban ez már nem tart sokáig.

Motor1 beszámolója szerint ugyanis szeptemberben mutatkozhat be a Leaf újgenerációs változata, ami minden eddiginél nagyobb hatótávolságot ígér. A jelenlegi legfrissebb modell 250 km-t tud megtenni egy feltöltéssel, az új modell viszont már nagyobb akkucsomagot kap, így 321 km megtételére lesz képes. Az autó pedig 2018-tól érkezik.

Hogy mindez miért érdekes? Hát azért, mert a Tesla idén nyáron kezdi el gyártani a Model 3-at, ami 344 km-es kapacitással kecsegtet. Ez persze valamivel több mint a soron következő Leaf teljesítménye, ugyanakkor máris új értelmezést kap az az egész oldalas reklám, amiben korábban a Nissan erőteljesen savazta a Teslát. Mert hogy náluk nem kell több évet várni arra, hogy a leendő tulajdonos átvegye az autóját, míg az amerikai cégnél sokan csak 2019-ben jutnak majd hozzá az autójukhoz. Ha még az árát is sikerült rendesen belőni (a Model 3 kb. 9,6 millió forintba kerül), akkor Elon Musk felgyűrheti az ingujját.Ráadásul a Nissan nem állna itt meg, 2020-ra pedig olyan Leafet dobnának a piacra, ami 550 km megtételére lenne képes feltöltésenként.

Bérelj Magyarország legnagyobb bérjárműparkjából.

Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2017.05.03. / Forrás: hvg.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!
© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép