Járműbérlés egyszerűen

Újra gyártani fogják Mr. Bean autóját.

Egy brit cég most úgy döntött, visszahozza a régi, klasszikus Minit.

Az elmúlt 23 évben a BMW gyártotta az egykori brit kisautót, a Minit, ami az ikonikus Mr. Bean autóhoz képest igen nagyot változott. Egy brit cég most úgy döntött, visszahozza a régi, klasszikus Minit. A 100 darabos, limitált széria kívülről a klasszikus autót idézi, a képességei viszont 21. századiak lesznek.

A Minit mindig is egyfajta különleges kultusz övezte, és, valljuk be, ez leginkább Mr. Beannek köszönhető. A Rowan Atkinson által megformált karakter tökéletesen összenőtt az autó nevével, így az autóra ránézve azonnal a karakter, a karakterről pedig azonnal az autó ugrik be az embernek. Legalábbis így volt ez nagyon sokáig, aztán 1994-ben jött a BMW, és valami eltörött.

Bár kétségtelen, hogy a jelenlegi Minik nagyon vonzóak lehetnek a városi fiatalok számára, sokaknak hiányzik belőle az az igazi retro érzés, ami a 60-as években gyártott modellekre olyannyira jellemző volt.

Az AutoExpress beszámolója szerint a brit autógyártó cég, a David Brown Automotive (a névadó nem összekeverendő az Aston Martint készítő David Brownnal) ugyanis úgy döntött, egy limitált szériás kollekció erejéig visszahozza ezt az autót. A Mini Remastered névre keresztelt modellből 100 darabot fognak piacra dobni.

Bérelj te is minit Magyarország legnagyobb bérjárműoldaláról. "renteasy.hu" Mini bérlés.


Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2017.04.06. / Forrás: hvg.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép