Járműbérlés egyszerűen

Gyártásban a kupé E osztály

Legördültek a kupékasznis Mercedes-Benz E osztály első példányai a gyártósorról.

Az összeszerelés Brémában folyik – ugyanott, ahol a C kupét és kabriót is készítik. Már rendeléseket is felvesznek.

A kupé már az ötödik karosszériaváltozat az E osztályos Mercedesek között: a szedán, a kombi, és az emelt hasmagasságú, körbeműanyagozott off-road kivitel mellett a kínai piacon hosszított tengelytávú változat is létezik. Azokat nem Brémában, hanem Sindelfingenben gyártják.

A kétajtós kupé a limuzinnal közös műszaki alapokra épül. Motorpalettáját kezdetben sornégyes és V6-os benzinesek, valamint négyhengeres dízelek alkotják, a jövőben viszont két AMG sportmodell is jön majd négyliteres, ikerturbós V8-assal. Ami a formát illeti, természetesen a márka legfrissebb arculatához passzoló orrot kapott, a tetővonal viszont jelentősen eltér a négyajtósétól.

Bár az E Coupéra vonatkozó rendeléseket már felveszik, az első példányokra tavaszig várniuk kell azoknak, akik felső-középkategóriás kétajtósra vágynak.

Oldalunkon már bérelhető a legújabb Mercedes E osztály, de reméljük hamarosan eljön a coupe változat is.

Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2017.01.27. / Forrás: totalcar.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-43Handmade by: AppublicLap tetejéreOldaltérkép