Járműbérlés egyszerűen

Itt az Új Mercedes kupé

A C238 kódjelű E Coupé bemutatásáig már csak napok vannak hátra

A C238 kódjelű E Coupé bemutatásáig már csak napok vannak hátra – ahogy az ilyenkor lenni szokott, elkezdtek kiszivárogni a típussal kapcsolatos információk. A katalógusból kifényképezett képek a belga Autotijd-től származnak, és már mindenféle álcázás nélkül mutatják az új Mercedes kétajtóst.

Bár a nevük, és a műszaki alapjaik közösek, a kupé mégis egész más karakternek tűnik, mint a négyajtós E osztály. Ez mondjuk nem akkora meglepetés, a C osztálynál és az S osztálynál is hasonlóan jártak el a tervezők. A fotók alapján az E Coupé elegáns túrakocsi, amely alaphelyzetben nem igazán sportos karakterű, bár nyilván készül majd morcosabb AMG kivitel is – ez manapság a Mercedesnél elkerülhetetlen.

A formaterven túl néhány adat is felbukkan a katalógusban – ezek szerint első körben a kupét is kétliteres turbós benzin- és dízelmotorokkal, illetve háromliteres, 333 lóerős V6-os turbómotorral kínálják majd. Úgy tűnik, az új hathengeres soros motorra még várnunk kell. Az is kiderül az adatlapról, hogy az E Coupé nem lesz pehelysúlyú: motortól függően 1,65 és 1,85 tonnát nyom üresen. És bár lassúnak semmiképp nem neveznénk – a V6-os változat 5,3 másodperc alatt ugrik százra, és a vége 250 km/h – minden változatba a 9G-Tronic automata váltó kerül, így legalábbis kérdéses, hogy mennyire lesz valóban sportos élmény az E Coupé vezetése.

Néhány nap múlva többet fogunk tudni, hisz várhatóan még ezen a héten megtartják az új, kétajtós E osztály premierjét

Bérelj oldalunkról új Mercedes E - osztályt, és te is élvezheted a luxust, és eleganciát.

Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2016.12.12. / Forrás: totalcar.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép