Járműbérlés egyszerűen

Fiatalok Kedvence lesz.

Jópofa a forma, a beltér minősége többnyire hozza a konszerntől elvárt színvonalat, és még takarékos is.

Akármilyen menő is manapság a Volkswagen a fiatalok körében, az Up valahogy nem vált az utcakép részéve. Pár százezerrel többért már Polót is lehet kapni, kisautóból is csak jobb a nagyobb. Pedig jópofa a forma, a beltér minősége többnyire hozza a konszerntől elvárt színvonalat, és még takarékos is. Talán majd most, ha az első használt példányok elkezdenek beszállingózni az országba.

Lesz miből behozni, hiszen, ha felénk nem is, a világ más részein szépen ketyegnek az Up-eladások, több mint 700 ezer ment el a kisautóból. Az ember hajlamos is elsiklani afelett, hogy 2011-ben mutatták be, vagyis már öt éve a piacon van, így itt a menetrendszerű ráncfelvarrás ideje. Legutóbb a Sharan frissítésén jártam úgy, hogy a találd meg az öt különbséget a két kép között című játékba fulladt a bemutató, de itt most hangsúlyosabbak az eltérések. A lökhárító műanyagbetéte más, a visszapillantó házába építették az indexet, az első fényszórókba ledes nappali menetfény került, és az új hátsó lámpatest is csak annyira hasonlít a régire, mintha két pohár abszint után rajzolták volna újra.

Mostanra az Upot is kedvünkre színezgethetjük, dekorálhatjuk, és bár a lehetőségek messze nem olyan tágak, mint a Fiat 500-nál, érezni, a Volkswagen szeretné, ha a vásárlóközönség divattárgyként is felismerné. Az 500-asba ülve persze érezzük azt az olaszos bájt, amit az Up nem tud, de tagadhatatlan, hogy a fekete alapon narancs dekorral tupírozott, narancssárga felnis szupermini elég jól néz ki. És ha már felni: 15 és 17 col közti méretekből választhatunk, bár utóbbit csak egy komoly gyermekkori trauma indokolhatja.

Az egyik legfontosabb változás az infotainment-rendszer átalakítása, és ezt nem mi, hanem a vásárlók mondják. Peter Bohne, a modellfejlesztés vezetője szerint a piackutatásokból az derül ki, a vevők legtöbbjének a legfontosabb, hogy az autójukban se kelljen elszakadniuk a telefonjuktól. A Volkswagen ezért húzott egy merészet, és az eddigi kipattintható kijelző konzolját úgy alakította át, hogy különböző méretű okostelefonokat fogadjon. Az ötlet jó, a kivitelezés már annyira nem: a konzol befogadómérete egyszerűen állítható, de a műanyag elég reszketeg.

Bár a Renteasy.hu oldalon még nem találsz ilyen bérautót, de több száz másik közül választhatsz ami hasonló előnyökkel jár.

Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2016.07.05. / Forrás: totalcar.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-43Handmade by: AppublicLap tetejéreOldaltérkép