Járműbérlés egyszerűen

Rimono: kisautó, vászon karosszériával

A japán Rimono cég ütötte össze ezt a sajátos járművet, amelyben rég nem hallott ötletek születnek újjá.

A második világháború utáni időszak német törpeautóira emlékeztet, hisz bár négy kereke van, motorkerékpár-kormányt kapott, és két felnőtt, vagy egy felnőtt és két gyerek befogadására alkalmas.

Vászonburkolatú karosszériát is akkortájt készítettek utoljára – ez lényegében a háború előtti repülőiparból megmaradt megoldás volt – bár a Rimonóra korszerűnek mondható vízhatlan, poliészter alapú anyag került. Az ötlet nyilvánvalóan az, hogy a segédmotoros kerékpárok időjárásvédett alternatívája legyen a jármű, amely ránézésre robogókerekekre állított ugrálóvárat juttat az ember eszébe. A hajtás elektromos, 6,8 lóerős motor hajtja a járművet maximum 45 km/h-val, a hatótávja egy töltéssel pedig 50 km. A relatíve kis méretű akku egyik előnye, hogy a gyártó szerint könnyen cserélhető, ha szükséges, így nem kell feltétlenül órákat várni a töltésre, mint a mai villanyautók egy jelentős része esetén.

Ez még csak prototípus, de a kis cég azt mondja, egy éven belül elkészülnek egy sorozatban gyártható változattal is – az is akkor derül majd ki, hogy milyen áron tudják majd adni a vászonburkolatú apróságot.

Oldalunkon Bérelhető hasonló kategóriájú elektromos kisautó, Nézz körűl kínálatunkban.

Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2016.06.08. / Forrás: totalcar.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép