Járműbérlés egyszerűen

Beültünk a Tesla Model X-be

Mindenesetre most még talpon a világ leghíresebb villanyautó gyártója, és itt vannak Genfben is.

Nem tudom, hogy végül a gyártókapacitás-hiánya és a részvényárfolyamok szánkázása fogja-e legyűrni a minden trapézon egyszerre hintázó zseni, Elon Musk cégét, a Teslát, vagy fordítva: ő győzi le az összes kihívást.

A cég, tavaly szeptember végén mutatta be hivatalosan története harmadik modelljét, az összkerékhajtású SUV-t, a Model X-et. Utána sokáig úgy hírlett, egyszerűen nincs kapacitásuk a gyártására, és beszállítói gondokkal is küzdenek. A várólista még most is nagyon hosszú, de közben már otthon is elég sokszor látni az ötajtós Model S luxusautót, így az embernek könnyen lehet olyan érzése, hogy Muskék hazárdjátékot játszanak, előre menekülnek. Akárhogy is van, az X végre tényleg megérkezett Európába, ezért a Genfi Autószalonon szintén óriási az érdeklődés iránta.

A Model X alapkivitele egyes hírek szerint 80 ezer, a legdrágább változat 150 ezer dollárba kerül, ami 23-42 millió forintnak felel meg. A leginkább hétszemélyes szabadidő autónak tekinthető újdonság kizárólag összkerékhajtással készül, összesen háromféle változatban. Az egyszerűbb, a 70D merev padlószerkezetébe 70 kWh kapacitású lítiumion telepek kerülnek, így 350 kilométert tehet meg két töltés közt.

Az erősebb 90D-be 90 kWh-s akkupakkot szerelnek, de ebből létezik még egy még erősebb kivitel, a P90D, amely 3,8 másodperc alatt gyorsul százig. A csúcs X végsebessége közel 250 kilométer óránként, míg visszafogott használat mellett, főleg városban több mint 400 kilométert tehet meg egyetlen feltöltéssel. Mindez nem is teljesen utópisztikus, ha tudjuk, hogy a Model X jelenleg a sorozatban gyártott legáramvonalasabb SUV, a maga 0,24-es alaktényezőjével. Itt érdemes megjegyezni, hogy ehhez is rendelhető az aktív légrugós felfüggesztés, ami nagy terhelésnél és terepen különösen hasznos lehet.

A renteasy.hu.-nál bérelhetsz akár tesla villanyautót, csupán ajánlatot kell kérjen oldalunkon.

A Tesla külön kiemeli, hogy a Model X-be kerül a személyautóban elérhető legnagyobb panoráma-szélvédő amely bőven az elöl ülők feje fölött ér véget, és az összes Model X akár több mint két tonnát vontathat, miközben a villanyautókkal eddig általában egyáltalán nem lehetett vontatni.

Beülve a Model X-be azonnal világossá válik, hogy bár a Tesla azt állítja, még hét üléssel is tágas az új villany-SUV csomagtere. Ilyenkor azonban sem ez nem túl nagy, sem a hátsó két ülés lábterét nem merném felnőtt embernek ajánlani, és elég klausztrofób élmény is ott kuporogni.

 


Galéria

Szerző: Székely András / 2016.03.02. / Forrás: totalcar.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép