Járműbérlés egyszerűen

A Toyota adja az egyik legizgalmasabb kis szabadidő-autót?

A vadonatúj C-HR látványos köntösbe csomagolva hozza el a full-hibrid technológiát a kompakt-crossover szegmensbe.

A Toyotát az utóbbi években számtalan kritika érte amiatt, hogy az autóik formavilága annyira unalmassá vált, hogy még a legújabb modelleik is azonnal beleszürkülnek az utcaképbe. A kritikák hatására egy ideje el is indult egy pozitív folyamat, melynek betetőzése a Genfi Autószalonon bemutatott C-HR nevezetű kompakt crossover. Az újdonság megjelenése csak minimálisan változott a korábbi tanulmányautóhoz képest, így végre egy kifejezetten vagány Toyotával van dolgunk, amely a kiforrott hibrid hajtáslánccal igazi diadalmenetre számíthat.

A rafináltan hullámzó, kellően szögletes és a fénnyel ügyesen játszó lemezek alatt a negyedik generációs Priusból érkező TNGA padlólemez lapul, a meghajtásért pedig a 122 lóerős, 1.8-as, Atkinson-ciklusú benzinmotorral szerelt hibrid rendszer felel. Aki nincsen oda a benzines-elektromos hajtásláncért, annak elérhető lesz a C-HR az Aurisból ismert 1.2-es turbós benzines blokkal is, amely 115 lóerőt küld az első tengelyre a hatfokozatú manuális, vagy az opcionálisan rendelhető fokozatmentes CVT váltó segítségével.

A japánok egyelőre nem engedtek betekintést az autó belsejébe, de a kupésan lejtő tetőív és a parányi hátsó ablak ellenére valószínűleg két ember relatíve kényelmesen elfér majd a hátsó sorban.

Béautónak szerintünk igazán megfelelne.


Galéria

Szerző: Székely András / 2016.03.02. / Forrás: hvg.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép