Járműbérlés egyszerűen

Távozik a Forma-1 egyik legjobban utált versenyzője

A Renault pilótája közleményben erősítette meg, hogy elhagyja a csapatot, ezzel együtt pedig a Forma-1-et.

Az elmúlt napokban egyre több pletykát lehetett hallani arról, hogy a Renault nem tud megegyezni az egyik szponzorral. Az élet furcsa fintora, hogy ez a szponzor pont az, amelyik eddig jelentős mértékben tolta Maldonado szekerét: a venezuelai állami olajcég, a PDVSA tízmilliókkal támogatta. Emiatt viszont a csapatnak ki kell adnia Pastor Maldonado útját. Most úgy tűnik, igaz volt a hír, hétfőn ugyanis maga a versenyző jelentette be, hogy ennyi volt – írja a Skysports.

Maldonado – ahogy az ilyenkor lenni szokott – megköszönte a szurkolóinak a biztatást, az üzeneteket, és elsorolta, milyen sok trófeát gyűjtött pályafutása során, de a legmeghatározóbb élménye mégis a 2012-es Spanyol Nagydíjon elért első helyezés volt. Bár az F1-es pályafutása itt most véget ért, ez még nem azt jelenti, hogy később esetleg nem tér vissza a rajtrácsra. Kérdés persze, hogy ennek ki mennyire örülne.

A szurkolók mellett ugyanis maguk a pilóták is a venezuelai "fejét követelték", annyi balesetet okozott, vagy annyiszor idézett elő balesetveszélyes helyzetet. Maldonado 2011-ben debütált a Forma-1-ben, azóta viszont jóformán csak ezek miatt lehetett hallani róla. Tavaly még az 1998–99-es világbajnok Mika Häkkinen is kifakadt azon, hogy Maldonado képtelen tanulni a hibáiból, ezzel pedig mindenkit veszélybe sodor a pályán.

Maldonado utódja a hírek szerint Kevin Magnussen lehet.


Szerző: Székely András / 2016.02.02. / Forrás: hvg.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép