Járműbérlés egyszerűen

Nézze milyen lett az új Audi

Ez a hibrid Audi

Az Audi minden adatát felfedte az új Q7-es konnektoros hibrid változatának, az E-tron 3.0 TDI Quattrónak. A még érvényben lévő, bár nem túl valós európai szabvány szerint a kocsi átlagfogyasztása mindössze 1,7 liter 100 kilométerenként. Persze a valóságban ennél jóval nagyobb fogyasztással kell számolni, de valószínűleg azért alul lehet majd múlni vele a sima dízel Q7-es 5,7 literes átlagát. A hibrid Q7-es 56 kilométert képes megtenni teljesen elektromos hajtással, tehát aki csak rövid távú ingázásra használja a kocsit, annak nagyon ritkán kell majd tankolnia. A lítium-ion akkumulátorokat 2,5 óra alatt lehet feltölteni.

A háromliteres V6 TDI 258, a villanymotor 126 lóerős, a komplett hajtásrendszer együttes teljesítménye 373 lóerő és 700 Nm. A százas sprint csupán 6 másodpercet vesz igénybe és egészen 225 km/h-ig tarthat gyorsulás. A hatótávolság az Audi szerint 1400 kilométer, ami részben a nagyméretű, 75 literes üzemanyagtartálynak is köszönhető.

A már jól ismert MMI központi multimédia rendszert hozzáigazították az új hajtáslánchoz, a navigáció a valós idejű közlekedési információkat és a domborzatot is figyelembe veszi, hogy minél gazdaságosabb útvonalat tervezzen meg. Továbbá három kilométerre előre jelzi az útviszonyokat, ezzel elősegítve a takarékos vezetést. Ha túl gyorsan hajtunk, akkor a gázpedál rezegtetésével jelzi, hogy vegyünk vissza a tempóból.

A nyolcfokozatú automata váltó melletti kapcsolóval négyféle üzemmód közül lehet választani, így teljesen elektromos, hibrid, akkutöltő és akkufenntartó (csak dízelmotor) hajtásmódok aktiválhatók. A fűtéshez speciális hőszivattyút építettek be, ami sokkal kevesebb energiát használ működés közben, mint a hagyományos megoldások, és így teljesen elektromos módban sem fagynak meg az utasok. A hibrid Q7-esek 2016 tavaszán érkeznek az európai kereskedésekbe, Németországban az alapár 80 500 eurótól (kb. 25,2 millió forint) indul majd.

Galéria

Szerző: / 2015.11.20. / Forrás: caranddriver.com

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-43Handmade by: AppublicLap tetejéreOldaltérkép