Járműbérlés egyszerűen

Kommunikálni fognak egymással az autók

Újabb fejlődés következik

Elsőként a világon Japánban vezetik be az ITS (Intelligent Traffic System) Connect rendszert, mely a jármű és a közlekedési infrastruktúra közötti kommunikációt teszi lehetővé. A rendszer segítségével olyan veszélyekről is értesül a sofőr, amiket az autó fedélzeti érzékelői (kamerák, szenzorok) nem jeleznek. A kommunikációt a 760 MHz-es, dedikált frekvencián oldják meg, amit az ottani kormány direkt erre a célra tett szabaddá. Ha egy ilyen jármű közelít egy ITS ponthoz, akkor 100 méterrel korábban a műszerfalon megjelenik egy szimbólum, amely a vezetőt tájékoztatja az adatletöltésről. Az ITS figyelmeztet, ha szeretnénk befordulni a kereszteződésbe és épp ütközésveszély áll fenn, vagy gyalogosok kelnek át az zebra általunk nem látott szakaszán. Gazdaságossági szempontból is segít a rendszer, mivel jelzi, hogy hány másodperc múlva vált zöldre a lámpa, így sok esetben megállás nélkül lehet továbbhaladni.

Az ITS-sel felszerelt autók egymással is képesek kommunikálni, így egymás mögött haladva összehangolhatják a távolságtartó tempomat működését, ezzel folyamatosabbá téve a forgalom áramlását. Maga az ITS jelenleg még gyerekcipőben jár, első körben csupán Tokióban és mindössze 20 kereszteződésben szereltek fel ilyen jeladókat, de ezt jövő márciusra 50-re szeretnék emelni. A Toyota reményei szerint ez a megoldás nagyban csökkenti majd a balesetek számát, mivel Japánban a halálos kimenetelű balesetek 45 százaléka forgalmas csomópontok és kereszteződések, illetve ezek közvetlen közelében történik.

Az ITS-t egyelőre kizárólag Japánban lehet extraként rendelni, háromféle belpiacos modellhez. Jelenleg mindössze 25 ezer jen (kb. 58 ezer forint) felárért kérhető, a japán gyártó később más modelljeihez, mint például a Priushoz is elérhetővé teszi majd ezt az extrát. Egyelőre nem várható, hogy az ITS felbukkanjon Európában, de Amerikában már zajlanak kutatások ebben a témában.

Galéria

Szerző: / 2015.11.18. / Forrás: thestar

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép