Járműbérlés egyszerűen

Ilyet sem látott még

Egyedi alkotás

A 21 éves vállalkozó, Sarthak Paul által alapított Mean Metal Motors autógyártó manufaktúra elárulta az első részleteket készülő szupersportautójáról, az M-Zeróról. A vezérsíkkal és még számos repülőgépekről ellesett részlettel rendelkező karosszéria külső elemeit a carbo-flax nevű anyagból készítették el, amelyről csak annyit lehet tudni, hogy olcsó és könnyű, és a neve alapján valószínűleg szénszálakat is tartalmaz. A váz viszont egész biztosan szénszálas monocoque, akárcsak a McLaren modelljeiben.

Csak ujjlenyomat leolvasás után lehet majd beindítani a motort, de utána akár többféle menetprogram közül választhat majd a sofőr a hangulatától és az útviszonyoktól függően. A kettős keresztlengőkaros futómű feszessége és magassága is állítható, hogy a fekvőrendőrök se okozzanak kárt a kocsiban. A hajtáslánc sem lesz egyszerű: az ülések mögé egy négyliteres, V8-as ikerturbós benzinmotort szerelnek, ami a specifikációk alapján valószínűleg a Mercedes-AMG GT-ből származik. A több mint 500 lóerős, 700 Nm nyomatékú benzinmotornak az M-Zeróban viszont egy 200 lóerős villanymotor is besegít majd a hajtásba, amit egy vízhűtésű, 4 kilowattórás lítium-ion akkumulátor lát el árammal.

Bár a kombinált teljesítményt még nem árulták el, annyit azért már igen, hogy a számítások szerint a kocsi kevesebb mint 3 másodperc alatt képes lesz elérni a 100 km/h-t, a végsebessége pedig eléri majd a 320 km/h-t. Ha minden a tervek szerint alakul, az autó első prototípusát a 2016-os Párizsi Autószalonon fogják bemutatni, de a gyártásra még ezután is éveket kell majd várni. Az M-Zero ára 125 ezer és 150 ezer dollár között lesz, adók nélkül.

Galéria

Szerző: / 2015.11.18. / Forrás: auto.cz

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép