Járműbérlés egyszerűen

1451 lóerős gép a láthatáron

Ez hihetetlen!

A Lotus Elisre hasonlító amerikai hipersportautót eddig sem lehetett azzal vádolni, hogy nehezen venné föl a forgalom tempóját, ugyanis a 435 km/h-s végsebességével még a Bugatti Veyron sem tudott versenyezni. A Hennessey most azonban úgy gondolta, hogy a vásárlók még több erőre és még nagyobb végsebességre vágynak, ezért a hétliteres, ikerturbós V8-as motor teljesítményét 207 lóerővel, 1451 lóerőre növelték meg. A teljesítménynövekedést úgy érték el, hogy a motort képessé tették arra, hogy már E85-ös üzemanyaggal is működjön, ami lehetővé tette a turbónyomás megemelését is.

A Hennessey szerint az 1244 kilogrammos Venom GT új változata elméletileg 2,4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, 4,4 másodperc alatt 200 km/h-ra, és a 300 km/h-t is eléri 11 másodpercen belül. A végsebesség már elérheti a 450 km/h-t, de ezt hivatalos méréssel és Guinness-hitelesítéssel még nem támasztotta alá a Hennessey.

„Igenis számít, hogy ki a leggyorsabb. Az a szándékunk, hogy a Venomot megtartsuk a világ leggyorsabb, legnagyobb teljesítményű és legizgalmasabb utcai hipersportautójának” – nyilatkozta a cég alapító tulajdonosa, John Hennessey. A cégvezető azt is elárulta, hogy 2016-ban már csak nagyon keveset gyártanak majd a Venom GT-ből, mivel már az utódjának, a Venom F5-nek készítik elő a gyártását.

Galéria

Szerző: / 2015.11.17. / Forrás: motorauthority.com

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!
© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép