Járműbérlés egyszerűen

Megújult a dugókerülő applikáció

Ez a Waze 4.0

A szélvédőre rögzített GPS eszközök látványa egyre ritkább, sokan inkább okostelefonra telepített alkalmazással navigálnak, azon belül is a Waze az egyik legnépszerűbb applikáció. A korábban izraeli kézben lévő navigációs program egy ideje a Google fennhatósága alá tartozik, amely most egy komolyabb frissítést hajtott végre rajta.

A 4.0-s verziónak teljesen új lett a kezelőfelülete, színesebb, egymástól jobban megkülönböztethető ikonokat és modernebb kinézetet kapott. Megjelent a Smart Calendar nevű funkció, ez már indulás előtt figyelmeztet a tervezett utazás során várható balesetekre, útlezárásra és egyéb akadályokra.

Így megtudhatjuk, hogy mennyivel hosszabb ideig tart majd eljutni a célig, illetve az információk birtokában előrébb hozhatjuk az indulás idejét is. Menet közben az eddigieknél jobban látszik majd az érkezési idő, könnyebben és gyorsabban jelenthetünk eseményeket, de az alternatív útvonalak megtekintése és az ismerősökkel való megosztás is egyszerűbbé vált.

Nem kevésbé fontos, hogy a telefonok akkumulátorával is kíméletesebben bánik a program, ezáltal nem kell olyan hamar az autós töltő után kapkodni. Az új Waze 4.0 egyelőre csak iOS készülékekre jelent meg, de hamarosan követi az androidos verzió is, letölteni a szokott módon, az Apple AppStore-on és a Google Play Áruházon keresztül lehet.

Galéria

Szerző: / 2015.11.03. / Forrás: The Verge

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép