Járműbérlés egyszerűen

Mintha az űrbe lépne a Mitsubishi

Új koncepcióval állt elő a gyártó

A Mitsubishi adott betekintést új koncepciójába, az EMIRAI 3 xDAS-ba, amelynek a mottója az, hogy “az érzés valósággá válik”. A kocsi lényege egy újonnan kifejlesztett vezérlő interfész, amely az autó számos részének kezelését újítja meg. Például a műszerfalon és a középkonzolon laminált LCD panelek vannak, amelyeket meg sem kell érinteni, mivel az utastérben lévő kamerák felismerik a vezető kézmozdulatait, ami elég ahhoz, hogy irányítani lehessen a rendszert. Ezen felül a vezetőnek jár egy ruhaként viselhető eszköz is, amely vezetés közben rezgéssel figyelmeztet a speciális eseményekre, veszélyekre, és az autó beállításainak megváltozására.

Egy kamera állandóan a sofőr arckifejezését figyeli, és az ebből gyűjtött információkat összeveti a pulzusszám változásával, mielőtt az autó a viselkedését a sofőr hangulatához állítaná be. Egy felhő-alapú alkalmazás pedig folyamatosan elemzi a vezető fizikai állapotát, és ha fáradtságot érzékel, akkor a normál figyelmeztetésen felül automatikusan pihenőhelyet is javasol. A veszélyes helyezetek elkerülése érdekében egy 3D-s head-up kijelzőn láthatóak a felbukkanó akadályok.

Galéria

Szerző: / 2015.10.28. / Forrás: digitaltrends

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép