Járműbérlés egyszerűen

Megújult a Mitsubishi Lancer

Felfrissítették a ritka darabot!

Már 2007 óta piacon van a jelenlegi Lancer generáció, így tényleg ideje volt a változtatásoknak. Valószínűleg egy teljesen új modell kifejlesztése túl drága lett volna a japánoknak, ezért inkább a ráncfelvarrás mellett döntöttek. Kívül a kisebb hűtőmaszk és az átformált első lökhárító tűnhet fel, amelyben módosultak a ködlámpafészkek is, ezekbe kerültek a ledes nappali menetfények.

Ezeken felül lecserélték a visszapillantó tükröket, melyek már tartalmazzák az oldalsó indexet, valamint megjelent egy új, 18 colos könnyűfém felni, és két új színnel is bővült a paletta. Belül szintén kerültek a drasztikus lépéseket, jobb anyagokat használtak, már van USB csatlakozó és fejlettebb navigáció, és felárért akár 8 colos színes érintőkijelzőt is beépítenek középre.

A motorok nem változtak, az amerikai változatban az alap egy kétliteres, 148 lóerős benzines, míg a nagyobb 2,4 literes változat 168 lóerőt tud leadni. Magyarországon jelenleg már csak az 1,6 literes, 117 lóerős motorral forgalmazzák a Lancert.

Galéria

Szerző: / 2015.10.20. / Forrás: carscoops.com

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép