Járműbérlés egyszerűen

RentEasy.hu - Járműbérlés egyszerűen
Betöltés...

Jármű ajánlóBérelhető járművek

Jármű ajánló
Betöltés...

Szolgáltatás ajánlóÁllunk rendelkezésére

Szolgáltatás ajánló
Betöltés...

MagazinSztárok, autók, sztorik

Hétszemélyes Lexus

Hétszemélyes Lexus

Lexus RX 450hL menetpróba

Bővebben

Nem sok, 11 centi, a Lexus mérnökei mégis vért izzadtak, hogy ez a nyújtás ne látszódjon az RX karosszériáján, amellyel kapcsolatban a közvélemény-kutatásokon a vásárlók következetesen annak lendületes, kupés megjelenését emelik ki, mint döntési okot. A toldás a hátsó tengely mögötti részre került, mégpedig azért, mert a mérnökök úgy ítélték meg, hogy szükség van ennyi helyre ahhoz, hogy még három üléssor használatakor is megfelelő méretű legyen a beltér. Kívülről a típusjelzéshez biggyesztett L betűről, illetve a hátsó szélvédő alján elhelyezett ablaktörlőről lehet felismerni a családi használatra szánt változatot, ember legyen a talpán, aki kiszúrja, hogy meredekebb szögben áll a hátsó szélvédő és hosszabb a tetőlemez.

Az európai piacon csak az újabban „töltést nem igénylő” néven emlegetett hibrid hajtással lesz elérhető a nyújtott karosszéria, ami 313 lóerős rendszerteljesítményt és virtuális összkerékhajtást jelent. Ezzel 8 másodpercig tart a 0-100 km/órás gyorsulás, és 5,9 l/100 km a szabványos fogyasztás, de az ügyfelek mindennél többre értékelik majd a finom és csendes működést. A Lexus magyarországi forgalmazója 2,8 milliót enged minden RX, így a hosszú változat árából is, ami Executive kivitelben 19,2 milliós indulóárat kap, ez 1 millió forinttal több, mint a normál karosszéria esetében.

 

Bérelj Lexus személyautót a Renteasy.hu oldalon keresztűl.


Csillagos hatos 400 ezer kilométerrel

Csillagos hatos 400 ezer kilométerrel

Mercedes 190

Bővebben

A Totalcar Erőmérőben megint egy viszonylag ritka és érdekes autó került a mérőpadra az Autokorbelnél. Biztos már mindenki tudja, hogy mi ez, a mostani alkalommal pedig meg szeretnénk nézni, hogy az elég ritka hathengeres 190-es Mercedes mit tud 400 ezer kilométer után.

Tudom, hogy nem ritka a 190-es Mercedesből, ami közel van a félmillió kilométerhez, azonban ezek nagy része dízel. Eleve sokkal ritkább a benzines 190-es, azon belül pedig a hathengeres még ritkább.

A 190-es Mercedes 1982-ben jelent meg, és véleményem szerint párját ritkítja ez a formaterv, hiszen még ennyi év után sem ordít róla a kor, szinte még mai szemmel is szépnek látjuk. Akkoriban nagyon vegyes volt a fogadtatása, mert ez volt a baby-Benz, a W123-as széria még kapható volt, és ahhoz képest ez egy nagyon más autó volt a műanyag lökhárítókkal, a kompakt kasznival. Aztán elfogadottá vált és sokan megszerették, amiben nagy szerepe volt az egészen komfortos és ergonómikus belső térnek és a minőségi szerkezeti elemeknek.

Nemcsak a motorok voltak nagyon jók, hanem a hajtáslánc és a futómű is. Az a térbeli lengőkaros hátsó futómű, ami a 190-esben (modellkódja egyébként W201 volt) megjelent ma sem válna egyik gyártó szégyenére, pedig már 35 év eltelt azóta, ami a járműiparban eszméletlenül sok. Még nagyobb a kontraszt, ha a korabeli versenytársakhoz hasonlítjuk, abban az időben az Audi 80 csatolt lengőkaros hátsó futóművel készült, de az E30-as BMW független hátsó felfüggesztése sem közelítette meg a 190-es Merci futóművének minőségét.

Az egyszerű, kevés alkatrészből készülő blokk önmagában még semmit nem jelentene, azonban nem csak a megmunkálás minősége nagyon jó, hanem a felhasznált anyagok minősége is első osztályú volt. Hiába volt egysoros a vezérműlánc, a szimpla vezérműtengelyt sok százezer kilométeren át nyúlás nélkül forgatta, csendesen futott. Pont így a hengerek kopása alig mérhető sok százezer után sem, semmi komolyabb meghibásodása nem ismert a motornak.

Ez eddig mind szép, de mit tud a teljesítménymérő padon, mert minden hiába, ha a mérésen csak 120 lovat tud felmutatni a gyári 160-ból...

A viszonylag nagy lökettérfogat miatt a tervezők megengedhették, hogy a nyomatékmaximum egész magasra kerüljön, hiszen így is marad elég alul, de látszik, hogy a motor 3000-nél kel életre és 3000-től 6000-ig él igazán. Szépek a görbék, biztos vagyok benne, hogy jól mozgatja ez a motor a mai szemmel nem túl nehéz és nem túl nagy autót. És milyen szép a hangja!

 

Bérelj a Renteasy.hu oldalról Mercedes személyautót.

 


Az elektromos Jaguar taxi

Az elektromos Jaguar taxi

Jaguár

Bővebben

A Jaguar be kíván törni a német taxipiacra, mégpedig az új, elektromos hajtású I-Pace modellel. A német taxipiacot a Mercedes-Benz uralja, a taxik 60 százaléka ilyen gyártmányú, de a brit márka bízik benne, hogy a villanyautók egyre nagyobb fokú terjedésével az elektromos taxikra is mind nagyobb igény mutatkozik majd. A múlt hónapban már 10 I-Pace-et leszállítottak a legnagyobb müncheni taxitársaságnak.

A piacszerzés nem lesz egyszerű a Jaguar számára, a legnépszerűbb német taxi, a Mercedes-Benz E-osztály például feleannyiba kerül, mint az I-Pace. A villanyos Jaguar beszerzése ugyanakkor támogatott, s a fenntartása is kedvezőbb a belsőégésű motorral szerelt társainál. München egyébként – hasonlóan más német nagyvárosokhoz – elkötelezett a taxik környezetbarátabbra cserélésében, hiszen így sokat lehetne javítani a levegő minőségén.

 

Bérelj te is jaguárt a Renteasy.hu oldalon keresztűl.


Itt a terepes Škoda

Itt a terepes Škoda

Škoda Karoq

Bővebben

A Škoda bemutatta a Karoq keményebb kötésű változatát, a Karoq Scoutot, amely off-road csomaggal és alapáron négykerék-hajtással rendelkezik. A Karoq robusztusabb változata az októberi Párizsi Autószalonon ünnepli a világpremierjét.

Ahogy az Octavia Scout és a Kodiaq Scout, a Karoq Scout is alapáron összkerékhajtású, emellett egyedi off-road kiegészítőket kap, amivel a kiépített utaktól távol is remekül elboldogul. Háromféle erőforrással lesz elérhető, egy 1,5 literes TSI benzinessel és két 2 literes TDI dízellel. A benzines turbómotorhoz 7-sebességes DSG váltó tartozik, a kisebbik, 150 lovas 2 literes TDI hatfokozatú manuális váltóval érkezik, a potensebb, 190 lovas dízelmotorhoz pedig 7-fokozatú DSG váltót párosítottak (a 150 lóerős kivitelhez opció).

 

Bérelj te is Skoda személyautót a renteasy.hu oldalon keresztül.


A Bugattinál tényleg a csillagos égbolt a határ

A Bugattinál tényleg a csillagos égbolt a határ

Bugatti Chiron

Bővebben

Újabb extrafelszerelésre költhetnek a Bugatti Chiron vásárlók, a Sky View nevű üvegtető két darab, az ülések felett elhelyezett, egyenként 44 centi széles és 65 cm hosszú üvegpanelt jelent, amelyen keresztül zavartalanul bámulhatják az utasok például a csillagokat. Leginkább azért, mert nincs árnyékoló; különösen erős UVA és UVB védelemmel látják el az üvegeket.

Nem nevezték meg a pontos felárat, de ha kérdezni kell, akkor úgyse a Bugatti a megfelelő autómárka az ember számára. A praktikumot is növeli az akusztikusan is jól szigetelő, a karosszéria merevségét nem befolyásoló üvegtető, hiszen azok alatt 2,7 centivel nagyobb fejtér várja az utasokat.

Bérelj Bugatti Chiront a Renteasy.hu oldalon kresztül, és próbáld ki az igazi luxus érzést.

http://renteasy.hu/jarmu/luxusauto-berles/luxusauto-kolcsonzes/bugatti-gyarto/chiron-modell/2533

Magazin
Betöltés...

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-43Handmade by: AppublicLap tetejéreOldaltérkép