Járműbérlés egyszerűen

Igazi lopakodó rendőrautót készített a Ford az amerikai zsaruknak

A rejtett villogóknak és a szélvédőbe épített fényhídnak köszönhetően sokkal nehezebb lesz kiszúrni a forgalomban.

 

A Fordnál mindent megtesznek azért, hogy az Egyesült-Államokban megőrizzék elsőségüket a rendőrautók piacán Néhány hete például azzal hívták fel Police Interceptor rendőrautóra a figyelmet, hogy sikerült eggyel magasabb ballisztikai védelemmel ellátniuk, ezáltal 30-as kaliberű lövedékeknek is ellenáll a karosszériája.

Most egy újabb fejlesztéssel álltak elő, melynek lényege, hogy a szélvédőbe épített fényhídnak, és a többi rejtett villogónak köszönhetően kevésbé feltűnő az autó a forgalomban valamint a rendőröknek is kényelmesebb a használata.

„Manapság a hatóságok általában utángyártott belső villogókat használnak, amelyek gyakran túlságosan nagyok, ezáltal kitakarhatnak a látómezőből, főleg a magasabb tisztek esetén. A most bemutatott rendkívül alacsony profilú, gyárilag beépített szerkezet hatványozottan jobb kitekintést biztosít a sofőrnek az utángyártott villogókkal szemben.” – nyilatkozta az újdonság kapcsán Ford rendőrautókért felelős marketingese.

Galéria

Szerző: RentEasy Iroda / 2016.04.11. / Forrás: hvg.hu

Béreljen nálunk járművet most!

Gyorsan és egyszerűen!

Hirdetések

Hirdessen Ön is nálunk gyorsan, egyszerűen, hatékonyan!

Olvasta már?

© 2015 - RentEasy.hu - all rights reserved - adószám: 24164133-2-14Készítette: impulseDesign StúdióLap tetejéreOldaltérkép